Rólunk  
  Szállás  
  Szállási hozzáférhetőség  
  Strandok  
  Szállási feltételek  
  Tartalmak  
  Helység  
  Komphajó összeköttetés  
  Rab Sziget  
  Események  
       
       
       
  Bejelentés  
  Kontaktus  
       
       
       
       
       




 
Island of Rab
   
       
       
 

A város építészetileg igen sokszínű: a főtéren árusok bódéit találhatjuk, az őket körbevevő reneszánsz és gótikus palotákkal, melyek ablakkeret- és ajtókidolgozása elragadó, feljebb a növényeiről messze földön híres Komrcar-park emlékműveivel és szobraival, aztán a három párhuzamos utca, amit keskeny, lépcsős sikátorok kötnek össze, a kikötő túlpartján pedig a szállodákból, nyaralókból álló újváros helyezkedik el. Mind a város, mind a sziget jelképe a négy harangtorony, melyek közül a legidősebb a 11. században épült. Számos templom található a városban, a legnagyobb közülük a Szűz Mária, mely a 13. századra datálható. A Szent Jusztina templom ma vallási művészeti múzeum, A Szent Kristóf (mely a város védőszentje) pedig lapidárium.

Nevét is erdeiről kapta: antik nevei, mint Arva, Arbia vagy Arbitana, olaszul Arbe, horvátul Rab, az illír Arb szóból származnak, melynek jelentése zöld, erdős, sötét.
Északról Rab kopár sziklaszigetnek tűnik, de titka pont ennek ellenkezőjében rejlik: délről, például Suha Puntanál, üde, zöld, mediterrán növényzete pálmafákkal, olíva ligetekkel igen vonzó.

Rab Horvátország egyik leglátogatottabb nyaralóhelye. A tél kellemes, a nyár forró. Népszerűségének oka a rendkívül kedvező éghajlat, a napsütéses órák száma 2600 évente. A nyári középhőmérséklet 26°C, télen pedig nem csökken 10°C alá. Igazi fürdőparadicsom tehát a sziget, mely gyógyító levegőjéről is híres, tüdőbetegek és asztmások menedékhelye. Rab klímája mediterrán, ezért a nyarak nagyon melegek (a szigetet éves szinten 2500 óra napsütés éri), a telek viszont enyhék. A fürdőszezon áprilistól októberig tart.


< page 1 I geographical location >